| Vívókönyv adatbázis | Középkori német-magyar szótár | Középkori német fordítási segédlet | Fegyver és vívástechnikai szótár |
|
  |
Vívókönyv értelmezések, feldolgozások |
Harcművészet |
|
Salvator Fabris | 009 |
Eredeti kép:
Eredeti kép:
Eredeti kép:
Fordítás:
Négy alapvető vágás van: a mandritto, a roverso, a sottomano és a montante. Mindegyiket másképp használjuk és mindegyiknek megvan a maga célpontja. E könyvben később szemléltetni fogjuk az összes vágást, ami ebből a négyből származik.
Egy vágás négyféle különböző módon hajtható végre. Néhányan vállból teszik, mások könyökből, megint mások csuklóból; mások pedig a vállból ugyan, de nyújtott és kifeszített karral és csuklóval, miközben a hegy végig jobbára az ellenfélre szegeződik.
Az első mód (a vállból való vágás) során a kard széles ívet ír le, hogy nagyobb erővel találkozzon a célponttal, ezért a négy közül a legrosszabb. Túl sok időt emészt fel és lehetőséget nyújt az ellenfélnek, hogy megsebezzen, miközben felemeled a kardot, mikor lefelé sújt és még azután is, miután megtörtént a vágás. Minthogy sem az ellenfél kardja, sem annak teste nem áll vele szemben, a kard sokszor a vívó háta mögé lendül, minthogy kevéssé kezelhető a körvágás során; ha pedig a vágás függőlegesen lefelé irányul, a kard akár a földnek is csattanhat, és jó eséllyel eltörik. Akárhogyan is nézzük, ez a vágás túl lassú és túlságosan sebezhetővé tesz az ellenféllel szemben.
A második mód (a könyökből vágás) hasonlóképpen kimozdítja a kezet a támadás vonalából a kard felemelése közben, illetve annak lendítése során, ha nem találja el a célpontot. Bár e második módszerrel sebezhetővé válsz, nem lehet olyan könnyen ellentámadni, mint az előző alkalommal; a kard íve nem olyan széles, a kar nem kínál olyan nagy rést és a lendület nem viszi félre a kardot olyan messze a támadóvonalból. Ezért a második mód alkalmatosabb az elsőnél, mert gyorsabb és nem teszi annyira nyitottá a védekezést.
A harmadik mód (a csuklóból vágás) sokkal jobb, mint az előző kettő bármelyike: bár a kard ívet ír le, a kar mozdulatlan marad és az ellenfél felé mutat. A test jobban védett és nem sebezhető olyan könnyen, a vágás sebességének köszönhetően és annak, hogy a kardhegy a vágás után mindig az ellenfél felé mutatva marad. Ha az ellenfél megpróbál ellentámadni egy vágással, vagy szúrással, akkor támadása könnyedén hárítható a fortéval és gyorsan újra megtámadható egy másik hasonló vágással.
A negyedik mód (vállból vágva, de nyújtott karral és csuklóval) szintén alkalmas az első kettő legyőzésére. Gyakorlatilag anélkül sebez, hogy a kard elfordulna, csak kissé felemelkedik és lesújt a kívánt célpontra. Ha például az ellenfél egy első, vagy második típusú vágással próbál megsebezni, nem kell mást tenned, mint hagyni, hogy a kardod a leginkább adódó találati résre sújtson, amit a mozdulata nyújt és jóval előtte eltalálod a magad célpontját. Ez méginkább igaz, ha a kar sújtó mozdulatát követi a test és a láb is, a helyzettől függően. Ha egyenes maradsz (különösen, ha az ellenfél könyökből vág), akkor előfordulhat, hogy nem marad idő a hárításra; hanem ha behajlítod a tested, miközben a karddal vágsz, gyorsabban visszanyerheted a pozíciód és kevesebb idő szükségeltetik, hogy a hárításra felkészülj. Azaz, a kardforgató kar egyenesen előrenyújtva marad, a csukló behajlítása nélkül és a kard mindig az ellenfél felé mutat; így, miután lesújtottál, azonnal visszatérhetsz a vonalba.
A negyedik mód, amint említettük, hasznosabb az első kettőnél. Az ellenfél kardjának való ellenállás erejét tekintve valójában jobb a harmadik módnál is, bár a harmadik módnak megvan az az előnye, hogy rugalmasabb és kevésbé merev. És a harmadik mód különösebb erőkifejtés nélkül is kellően változatosan alkalmazható az általad végrehajtani kívánt cselvágások során.
Ha hatásosan kívánsz vágni, akkor várnod kell a legmegfelelőbb tempóra, mivel a vágás maga igényel egy kevés mozgást és mire a kard megérkezik a célponthoz, a tempó már elképzelhető, hogy elmúlt. Jó módszer az, ha vágást színlelünk, ekképp engedelmességre kényszerítve az ellenfelet, és miközben hárítani próbál, szúrd meg őt. Továbbá színlelhetsz szúrást és aztán vághatsz, ami valójában szükséges, ha úgy akarsz támadni, hogy nem akarod kivárni a tempót: ha az ellenfél egy helyben áll, akkor nem tanácsos vágást színlelni és szúrni, mert a kezdő mozdulat hossza veszélybe sodorhat. Jobb tehát szúrást színlelni és vágni; mégha az ellenfél ez utóbbit ki is védi, még mindig megsebezheted egy szúrással. Vágást színlelni, miközben az ellenfél mozdulatlan, nem ajánlatos a két tempó miatt, amit egy ilyen csel igényel (egy tempó a kard emelésére, egy a lendítésre).
Általában véve minden vágás lassú. Ha vágást alkalmazol, sosem tudsz ellentámadni védekezés közben (magában forgatott kard esetében) anélkül, hogy ne adj az ellenfélnek kellő időt arra, hogy visszalépjen, vagy hogy hárításod közben még egyszer támadjon. Az azonban igaz, hogy hárítás közben mindig engedelmességre szoríthatod az ellenfeled, megakadályozva őt bármilyen támadásban és még a megsebzésére is lehetőség nyílik, mielőtt még megvédené magát. De később e fejezetben beszélni fogok a védekezésről és az ellentámadásról, itt pedig nem ejtek túl sok szót a vágásról, mert amúgy sem egy túl hasznos technika. Az erről való elmélkedés csak annyira szükséges, hogy kiterjedjen a vágásokra és a szúrásokra, merthogy nem szükséges mindkettőhöz érteni.
A vágás több erőt igényel, mint a szúrás, mert roppant esetlen, és mert ha a vágás nem találkozik ellenállással, az megbontja a testtartásod és szétzilálja a mozgást. A visszamozdulás is lassú, amiért is a vágás mindig kockázatosabb és kevésbé hatásos, mint a szúrás. Minden szempontból hát a szúrás előnyösebb és halálsosabb a vágásnál. Szúrással könnyebb gyorsan és messzebbről támadni, majd utána visszaállni. A szúrás a legkiválóbb és legkecsesebb támadás, mert magában hordozza a vívás minden kecsességét. A vágás ezzel szemben használhatatlanná teszi a tempót és a kontratempót is, minthogy két szerfelett hosszú mozdulatból áll. Egyébként sem kívánok erről a már megtett szükséges figyelmeztetésen túl többet írni, hanem ehelyett a techikailag bonyolultabb, kifinomultabb és hasznosabb dolgokra összpontosítani.
Példának okáért tegyük fel, hog ykét vívó találkozik - egyikük kiváló a szúrásokban, a másik a vágásban. Bizonyosak lehetünk abban, hogy az első vívó kétségtelenül győztesként fog kikerülni a viadalból, még ha a második vívó erő dolgában hatalmasabb is. Sokkal jobb a szúrásos támadásokra szorítkozni, különösen egy az egy elleni, vért nélküli találkozásokkor. Páncélozott, vagy egynél több ellenfél esetén jobb a vágásokat és a szúrásokat is használni, mert a vágás nagyobb zavart tud kelteni és egyetlen vágással több kard ellen is tudsz védekezni.
|
|
| Hibát találtam az oldalon, vagy módosítási ötletem, javaslatom van! bejelentkezés |