| Vívókönyv adatbázis | Középkori német-magyar szótár | Középkori német fordítási segédlet | Fegyver és vívástechnikai szótár |
|
  |
Vívókönyv értelmezések, feldolgozások |
Harcművészet |
|
Salvator Fabris | 010 |
Eredeti kép:
Eredeti kép:
Eredeti kép:
Fordítás:
Ha megvizsgáljuk a hárítást, azt találjuk, hogy az a félelem egy formája, minthogy, ha nem félnénk a sebesüléstől, nem látnánk szükségét a védekezésnek. Ezt a fajta védekezést ezért engedelmességnek is nevezhetnénk, sőt alávetettségnek, különösen mikor annak szükségessége híján élnek vele, hisz az, aki nem kíván megsebesülni, arra kényszerül, hogy hárítson. Ennek megfelelően, ha ellenfeledet a hárítás szükségére tudod kényszeríteni, nagy előnyhöz jutsz ezáltal: ahogy hárítani kezd, védelmi rést tár fel, ahol megsebezhető és így védelme hatástalanítható.
Ennek fényében néhányan azt mondják, hogy a hárítás hatástalan, amivel teljes mértékben egyetértek, különösen, ha nem követi ellentámadás.
Ha támadást színlelsz az egyik oldalon, majd átváltasz egy másikra, ellenfeled hárítani kezdhet, azt hivén, hogy megvédi magát az első támadásoddal szemben; ehelyett cseled megtéveszti őt. Végtelenül sokkal jobb hagyni a vágásokat elsuhanni magad mellett és a az ellenfél szúrásait semlegesíteni. Ez különösen igaz a csak karddal folytatott harcban, mert kard és tőr esetén háríthatsz az egyikkel és támadhatsz a másikkal. Magában használt kard esetén nagyon megfontoltan kell eljárnod, ha a védekezés és támadás e két technikáját egyszerre akarod végrehajtani, ami a biztonságos hárítás egyetlen véghezvihető módja.
Ha szükségesnek találod, hogy háríts egy vágást, a kard fortéjét arra a pontra kell helyezned, ahol az ellenfél kardja elér és ugyanebben a pillanatban szúrj gyorsan, hogy a kardhegy elérje az ellenfél testét mielőtt a kardja eléri a fortédat (így a kardod nem veszít a támadás pontosságából). Ez a vágás hárításának technikailag helyes módja: az ok, amiért ez lehetséges, az, hogy a vágás nem ér el olyan messze, mint a szúrás.
Ha tudod, hogy nem éred el a testét a kardheggyel, az azt jelenti, hogy nem kell hárítani, mert ez azt jelenti, hogy az ellenfél sem fog elérni téged. Ha netalán lehetségesnek tartod, hogy eltalálhat téged, húzódj hátrébb egy kicsit, majd gyorsan támadj vissza.
Ha mégis hárítani akarsz, miközben tudod, hogy a kardhegyed nem éri el az ellenfelet, akkor is mozgasd úgy a kardod, mintha meg akarnád őt sebezni; legrosszabb esetben is eléred, hogy az ellenfél nem fog egy másik támadásra váltani, mert a védekezés terhét áthárítottad rá. Valójában elképzelhető, hogy az ellenfél szükségesnek ítéli a hárítást, látva, hogy a kardhegyed tempóban tart felé és ezzel arra a téves gondolatra jut, hogy jó tempót kínált neked a sebzéshez.
Az általános szabály szerint sose háríts, ha nem tudsz visszatámadni (vagy támadást színlelni) ugyanabban a pillanatban, hogy az ellenfeledet engedelmességre szoríts, és te ugyanakkor megszabadulj e helyzetből. Továbbá, ha az ellenfeled vágással támad, gyakran olyan széles vágást indít, hogy megsebezheted, majd biztonságosan visszaléphetsz, mielőtt a kardja lecsapna. Amint arra már rámutattam, a vágás magából adódóan lassú és nem ér el messzire.
Ezek a technikák akkor lehetségesek, ha képes vagy átlátni az ellenfél mozgását és a távolságot, attól függően, hogy mennyire jutott közel hozzád. Még egyszer: ha az ellenfél olyan távol van, hogy lehetetlen elérned, akkor us színlelj támadást, mert ahogy elkezdi a vágást, elhamarkodottabban fogja lendíteni a kardját és könnyebben megsebezheted a találati résben, amit a kard sújtásával nyit. Ez a nagyobb távolságokra igaz, mert hárítás nélkül csinálod ezt. Szűkebb távolságban az ellentámadásod előbb talál, minthogy a vágása elérne, minthogy a kardhegy mogása gyorsabb, mint a vágás, ami a kardodat éri.
Ilyenkor, ha visszalépsz a bal lábaddal, biztonságban leszel és az ellenfél kardja nem ér el, bár így a te szúrásod sem lesz olyan halálos. De ha hárítasz, akkor merészebben haladj előre és nagyobb lendülettel sebezd meg, lépj teljesen az ellenfél testéhez, ha kívánod. Ha úgy döntesz, hogy nem lépsz, óvatosan urald a tested és a lábad mozgását az ellenfélhez ily közel, hogy kényelmesen megtörd a távolságot anélkül, hogy sebet kapnál.
A vágás természetéből adódóan lassú, míg a szúrás messzebbre elér és gyorsabb, összeszedettebb mozdulatokat enged; ha szúrást használsz, utána gyorsabban tudsz visszaállni. Így, ha ezeket a szabályokat betartod a vágást használó ellenféllel szemben, akkor minden alkalommal sebződni fog, ahogy már említettem.
Ami azokat illeti, akik először az ellenfél kardjára vágnak, hogy félreüssék az útból és aztán támadjanak, nem pazarlok túl sok szót. elegendő annyit mondani, hogy ha valamennyire tisztában vagy a tempóval és a cavazionéval, akkor mindenkor megóvhatod a kardod az efféle praktikáktól.
Most pedig a szúrás elleni védekezést tárgyalom. Abból a premisszából kell kiindulnunk, hogy a szúrás gyorsabb és halálosabb hatású; ezért az ez ellen való védekezés nagyobb képzettséget és fortélyt kíván és kevesebb erőt, mint ami a vágás elhárításához szükséges. A szúrs hárítása veszélyesebb és bizonytalanabb, a gyors váltások miatt, amit az ellenfél tehet. Ezért esik meg gyakran, hogy bár a hárítást egyidejú visszatámadással alkalmazod, az ellenfél a kardod állását látva megtéveszt, testével elkerülve a kardhegyed és megsebezve a találati résben, amit a hárításod nyitott. Így az ellenfél kardhegyének a testtel való elkerülése alkalmatosabb a szúrások elleni védekezéshez és az ellentámadáshoz, ha tudod, hogyan kell azt megfontoltan cselekedni.
Azt is szükséges tudni, hogyan kell a szúrást hárítani, hogy egyszer az egyik technikából húzz hasznot (a karddal való hárításból), másszor a másikból (a testtel való elkerülésből), ahogy az alkalom megköveteli. A legbiztosabb az, ha egyazon időben mindkét technikát alkalmazod, mert ha a karddal hárítasz, miközben a testeddel elkerülöd a támadást, akkor hatékonyabban védekezel és nem adod fel annyira a kardod helyzetét. Emellett a kitéréssel ötvözött hárítás nagyon gyors és megfosztja az ellenfelet a vonalváltás azonnali lehetőségétől. Bár általánosságban azt tartjuk, hogy a kitérés technikája hasznosabb a magában forgatott kard esetén, mint a kard és tőr esetén, az is kétségkívül igaz, hogy a kitérés közbeni hárítás ismerete éppoly hasznos bármilyen esetben.
Mivel számos vívó van, aki bár csak egyetlen karddal vív, védelmét puszta bal kezére alapozza, szükségesnek tartok pár szót ejteni erről a technikáról. Ezt a védelmet alkalmatosabb a "kard és a kesztyű" módszerének hívni, mintsem magában forgatott kardnak, mert az ilyen vívók nemcsak hogy hárítanak a kezükkel, hanem megragadják és keményen fogják az ellenfél kardját. Mindenekelőtt úgy gondolom, hogy ez egyáltalán nem lehetséges éles karddal. Továbbá a puszta kézzel való hárítást kimondottan alantas dolognak tartom. De később még beszélni fogok erről, hogy megmutassam, miként kell eljárni azok ellen, akik ezt használják, és azt is, miképp használjuk a bal kezet megfelelően a test (és maga a kéz) védelmére anélkül, hogy szándékainkat az ellenfélnek elárulnánk.
Igaz ugyan, hogy azok, akik a kezüket használják, szélesebb mozdulatokat tehetnek a kardjukkal, mert ha az ellenfél támad, miközben a kard mozog, akkor amúgy is ott van a kéz a védekezésre. Az is igaz, hogy ha egyenes vonalú támadást hajtasz végre cselek és cavazione nélkül, ellenfeled könnyedén háríthat a kezével. A kézzel hárító ellenfelekkel szemben a kardod kissé felfelé mutató szögben kell tartani, csak annyira, hogy ne tudjon a testével előrelépni, vagy visszatámadni, mielőtt a hegyet nekiszegezed. Ha a kezed ilyen szögben tartod, akkor ellenfeled számára nehéz leszmegragadni a kardot, miközben guardiában van. Továbbá, mikor támadsz, tedd azt részútosan, ami megtéveszti a hárító kezet és nehezen megfoghatóvá teszi a kardod. Más szavakkal amint megtaláltad az ellenfél kardját, megnyerted a távolságot, megvan a tempó és a megfelelő találati rés, támadhatsz, arra ügyelve, hogy ahogy a kard kiegyenesedik a hegye előre halad. Így amint a szöget kiegyenesíted a célpont irányába, a kardhegy már célba talál és biztosan sebezni fog, mielőtt az ellenfélnek lehetősége lenne a kezét háríátsra használni (feltéve, hogy nem töri meg a távolságot). E technika mellett bármilyen csel alkalmazható, az ellenfél kezének állásától függően.
Mindezeket figyelembe véve könnyebb és kisebb erőpróbára sarkalló dolog a kézzel védekezőket megsebezni, mint a karddal védekezőket, minthogy az előbbiek nem tudják a kard fortéjét kihasználni. Egyetlen gondjuk az, hogy a kardot szabadon tartsák, ezért gyakran visszahúzva tartják, több találati rést nyitva, megkönnyítve azt, hogy megsebezzük őket, majd visszalépjünk, mielőtt a kardjukat használni tudnák. ez még könnyebb azok ellen, akik először hárítanak a kezükkel és aztán döfnek a karddal, ami a leggyakoribbnak tűnik azok közt, akik gyakran használják a kezüket.
A helyes módszer az, hogy a kardot mindig ellenőrzött módon mozgasd és tartsd be a tempót akkor is, ha a bal kezedet használod. Valójában fontos dolog tudni, hogyan bánj a szabad kezedeel, de mindig tartsd észben, hogy csak vészhelyzet esetén szabad alkalmazni és nem megszokásból (amint azt említettem). Ha tudod, hogy az ellenfél mire képes a kezével, annál könnyebben legyőzhető.
Általános szabály, hogy jobb egyáltalán nem használni a kezet hacsak nem tudod, hogy eléred a markolatát, vagy birokra tudsz vele kelni (a birkózás nem igazán tartozik ide, mivel minket csak a helyes védekezés és támadás érdekel, valamint a kard előnyös volta. Ámde mivel néha előfordul, hogy birkózásba keveredünk, e könyv későbbi részébe belefoglaltam egy erről szóló összegzést. De mivel ha egyszer a kardpárbaj birkózássá alakul, akkor a nagyobb veszélyt már elkerülted, fontosabb annál a témánál maradni, hogy hogyan védjük ki ezt a "nagyobb veszélyt" és sebezzük meg az ellenfelet ezalatt).
Visszatérve a bal kéz helyes használatára, amikor az ellenfél támad, szükséges, hogy a karddal hárítsunk és visszatámadjunk, de ugyanekkor tartsd a szabad kezed úgy, hogy megvédje a legsebezhetőbb rést. Így a kéz megvédi a testet és kizárja az ellenfél kardját a támadóvonalból anélkül hogy hozzáérne, vagy félrecsapná, és ezt a védelmet, ha a tempó megengedi, bármikor használhatod. A védekezés e módja a legjobb, mert a kéz nincs olyan nagy veszélyben, a test jól védett, te pedig nem árulod el az ellenfélnek a taktikád azzal, hogy a kardját molesztálod: ha támadni akar, elzárva találja az utat, ha pedig nem támad, akkor megsebezheted anélkül, hogy testtartásod megbontanád.
Ez a bal kéz használatának legjobb módja. Ha e technikát észben tartod, számos előnyt és fortélyt találhatsz a védekezésben.
A rövidség kedvéért néhány egyéb hárító technikát kihagyok, minthogy csak a vívás alapjait kívánom bemutatni. Való, hogy ezekből végtelen sok részlet leszűrhető (kinek kinek tehetsége szerint) és hogy ez a téma olyan óriási, hogy nehéz az elejét, vagy a végét megtalálni.
|
|
| Hibát találtam az oldalon, vagy módosítási ötletem, javaslatom van! bejelentkezés |