| Vívókönyv adatbázis | Középkori német-magyar szótár | Középkori német fordítási segédlet | Fegyver és vívástechnikai szótár |
|
  |
Vívókönyv értelmezések, feldolgozások |
Harcművészet |
|
Salvator Fabris | 008 |
Eredeti kép:
Eredeti kép:
Eredeti kép:
Fordítás:
Vannak, akik, miközben végrehajtják a szúrást, kardforgató karjukat erővel előrelendítik, hogy még több lendületet nyerjenek általa. Ez rossz technika a következőknél fogva:
- Ha az ellenfél úgy dönt, hogy azt a találati rést védi, amelyre célzol, akkor nem hagyhatsz fel az első mozdulattal, hogy gyorsan egy másik célpontra válts, ami pedig szükséges, amennyiben az ellenfél védelme hatásos.
- Ha az ellenfél a kardod deboléjét félretolja, miközben meglendíted a kardot, akkor sokkal távolabbra kerül a presenzából, mintha pusztán csak szúrtál volna. Az ellenfélnek ilyenkor nem kell nagyon erőlködnie, hogy szembeszálljon a kardoddal. Egy természetes szúrás ellenben erősebbé teszi a kardot és gyorsabban is ér célba.
- A meglendített kard fortéja gyakran gyengébb, mint az effajta vad döfést hárító kard deboléja.
- Az ilyesfajta lendítések nem valószínű, hogy eltalálják a kiszemelt célpontot a kardhegy ellenőrizetlen mozgása miatt. Továbbá, ha egy ilyen döfés distesa során zajlik, a kard és a kar vonalon kívül kerülhet, kitűnő lehetőséget nyújtva az ellenfélnek a támadásra.
- Ha meglendíted a fegyverforgató kart, akkor nem lendítheted újra, amíg vissza nem húztad, ami olyan hosszú tempót teremt, ami alatt az ellenfél nemcsak az első döfés során sebezhet, hanem a kar visszahúzása közben is; továbbá megóvhatja magát azzal, hogy a második szúrás előtt távolságon kívülre kerül, amit aztán háríthat és ellentámadhat (akár két tempóban is, úgymint védekezéssek és sebzéssel.
Az utolsó érv szemlélteti, miképp működnek a két tempót igénylő technikák azokkal szemben, akik döfésekkel támadnak. Továbbá azok, akik ilyenformán támadnak, ritkán képesek megfelelő cseleket végrehajtani, gyakran csak a testtel, vagy a lábakkal cselezve, a kard mozdítása nélkül; vagy, ha teljesen előretolják a kardot, akkor még messzebbre húzzák vissza, hogy egy második ilyen döféshez felkészüljenek, amivel hosszú és veszélyes tempóba kerülnek.
Most pedig lássuk a két tempó elméletét. Bár (mint azt fentebb említettem), néhányakkal szemben hatásosak lehet, de távolról sem hasonlítható össze hatákonyság szempontjából a stesso tempo hárítás-ellentámadásával. Valóban az ellentámadás legjobb és legbiztosabb módja az, hogy találkozz az ellenfél testével abban a szempillantásban, amikor előremozdul. Ha ez nem történik meg, akkor visszaléphet biztonságos távolságra; ha pedig követed őt, azzal lehetősége nyílik a hárításra és egy újabb támadásra.
Tapasztalatom szerint a legtöbbeknek, akik két tempót használnak, szokásuk az ellenfél kardját legyőzni, hogy lehetőséget teremtsenek a támadásra.
Sikerrel is járhatnának, ha nem lenne ott a megtévesztés veszélye. Igaz ugyan, hogy ha a kardodat legyőzik, akkor nem vagy képes ugyanabban a tempóban visszatámadni (mint hogy a kard bizonytalan helyzetben van). Ám a cavazionét csinálsz, miközben az ellenfél megpróbálja legyőzni a kardod, akkor a kardja nem fog ellenállással találkozni és vonalon kívülre kerül, ragyogó tempót kínálva neked a sebzéshez. Ez akkor is igaz, ha az ellenfél csak színleli, hogy le akarja győzni a kardod (hogy kiprovokálja a cavazionét), hogy aztán a másik oldalról cselekedhesse ugyanezt. Ebben az esetben színleld a cavazionét és valójában tartsd a kardod ugyanazon az oldalon; ekképpen tehát épp a kísérlete, hogy legyőzze a kardod, keveri őt bajba.
Általában véve nem győzheted le az ellenfél kardját anélkül, hogy a sajátodat vonalon kívülre ne mozdítsd, különösen, mikor nem találsz rá az ellenfél pengéjére. Ezenkívül megeshet az is, hogy miközben az ellenfél deboléjénak legyőzésével próbálkozol (hiszen ha le akarod azt győzni, akkor a deboléjét kell legyőznöd), ő előrenyomja a fortét, így nemcsak semlegesíti rohamod, hanem egyúttal olyan támadást hajt végre, amit nem tudsz hárítani.
Egyébként, ha ellenfeled megfelelően tud szúrni (és nem lengeti a karját), a fortéja általában ellenáll a legyőzésnek és ilyenformán mindig képes lesz hárítani.
Leszűrhetjük tehát, hogy sokkal jobb hárítani és ellentámadni ugyanabban a tempóban, bár ez a segédfegyver nélküli vívásban ez a kettős cselekvés nagy odafigyelést igényel. És a szúrás, illetve a lendítés tágyában elmondhatjuk, hogy összehasonlíthatatlanul jobb folog szúrni. A másik ok pedig az, hogy az irányított kard, ha félre akarják ütni, képes a deboléjéval engedni, míg a fortéval megmaradni és így lehetővé teszi, hogy egy másik célpontot támadj, különösen, ha kinyújtott kardfogató karral vívsz. Ha félreütik is a kardot, azonmód szabaddá válik megint.
Végül pedig fontos, hogy mindig ellenőrzésed alatt tartsd a pengéd, rázárva az ellenfél deboléjéra és támadni, amikor csak lehetőség nyílik rá, miközben a kardod mindig szabadon marad. Ezeket a szabályokat csak azok tudják batartani, akik a kardjukat az egyik helyzetből a másikba a megfelelő módon mozgatják és aki mindig ura marad a kardnak; továbbá azok, akik meg tudják szakítani a támadásukat (ha látják, hogy az ellenfél védekezhet ellene) és kényelmesebb célpontra váltani. ezek ugyanazok a vívók, akik abban a pillanatban sebeznek, amikor az ellenfél védekezni próbál; és a kardhegyük eltérés és visszahúzás nélkül mozog az ellenfél teste felé.
Betartani ezt a legyegyszerűbebn így lehet: mikor a támadás megkezdődött, cavazione vagy más váltás színlelésével, a kardhegynek megszakítás nélkül kell az ellenfél testéhez jutnia. Ha a kard mozgását egy cavazione, vagy egyéb váltás megszakítja, akkor nem éri el a célpontot a tempó alatt. Ezek azok a finomságok, amiket nem tudnak megcsinálni olyanok, akik lengetik a kardjukat.
Mostanra már érthető, hogy ha a kard mozgását segíti és támogatja a test és a láb mozgása, akkor ereje és pontossága nő. Ha ily módon forgatod a pengét, sosem fog a vonalból kifordulni támadás után. Semmi sem szükségeltetik az ellenfél megsebzése után, minthogy visszahúzd a tested és az első lábad (ha nem léptél), és visszanyerd az előnyt az ellenfél kardjával szemben. És ha emez úgy dönt, hogy hátrálás közben követ téged, akkor megsebezheted, miközben védekezel: mindez a kard, a test és a lábak egységének köszönhető.
Ha a fenti szabályokat betartják, akkor a hárítás mindig biztonságos lesz, és a két tempót, mint hibás technikát belátóan elkerülhető, amint arra később vissza fogok utalni.
|
|
| Hibát találtam az oldalon, vagy módosítási ötletem, javaslatom van! bejelentkezés |